Sziasztok!
Egy igen hosszú nap végére értünk, amiről muszáj beszámolni, mert ilyen nem mindig van.
Reggel lebicigliztünk mamához, hogy felköszöntsem. A biciglizés végére már fáradt volt Panda és szomjas, de azért ügyesen szaladt mellettem. Mikor már majdnem odaértünk mamához elengedtem, hagy menjen amerra akar, de közben haladtunk előre. Mama a kapuban várt, és mikor meglátta, mint akit ágyúból lőttek ki, rohant hozzá. Jókat játszottak Maratonnal, míg én a házban voltam, meg gondolom pihentek is. Mikor már unatkoztam, kimentem kicsit hozzájuk, pancsoltattam Maratont a kiskádjában. Fel akartam venni videóra, de nem sikerült, mert ha nem fogtam a nyakörvét, akkor nem pancsolt. Miután sikeresen megpancsoltattam Pandát is és Maratont is, úgy döntöttem, hogy napozok egyet. Gyorsan letettem erről a szándékomról, mert Maratonnak feltétlenül szükséges volt rámcsöpögtetni a nyálát, és egy picit sem hagyott békén. A sikertelen napozást a ventilátor előtti alvás váltotta fel, ami után pedig az evés következett.
Bár jó lett volna pihenni mamánál, indulnunk kellett a beígért strandolásra. Az út nem kezdődött valami jól, mert észrevettem, hogy nem raktam el a vizet, és fordulhattunk vissza érte. Nagyon meleg volt, Panda elég lassan jött, de nem is eröltettem, mert nem akartam, hogy valami baja leszen. 10 percenként megálltunk, és megnéztem a tappancsait, mert hallottam már, hogy volt akinek a kutyusának sebes lett a talpa a nagy melegben való biciglizés közben. Ugye a forró beton nem sokat segít, de az istenért sem ment volna a füvön, hiába próbáltam rávenni. A híd előtt megpróbáltam felvenni, mert nagyon sütötte a lábát a talaj, de nem jártam túl sok szerencsével. Rövid időn belül le kellett tegyem, mert nagyon nehéz volt. Mikor nyugisabb útszakaszhoz értünk, megint elengedtem, így be tudott vonulni az árnyékba, és ott jött tovább. Útközben volt egy kút, ahol megálltunk, hogy ihasson. Onnan már nem volt messze a strand, ő is nagyobb lendülettel jött.
Mi voltunk az elsők, akik megérkeztünk, így segítettem kicsit a kipakolásban, aztán mentünk is pancsolni. Amíg nem jöttek többen dobáltam neki a labdát, hogy bemenjen, de szerencsére hamarosan jöttek a többiek is, így nem kellett mindig dobálózni. Nagyokat játszottak a kutyusok, mindenfelől labdák és egyéb apport tárgyak repkedtek a vízbe, kutyák szaladtak utánuk. Jobb esetben legalábbis. Nagyon sokszor volt rá példa, hogy a tárgyat nem hozta ki a derék eb, és hát nem tudták kihozni. Tanakodtak, hogy mit csináljanak, én meg hirtelen ötlettől vezérelve megpróbáltam, hogy megmutattam a kutyámnak mit kell kihozni, és beküldtem érte. Csodák csodájára sikerült, és utána többször is minket kértek meg, hogy hozzuk már ki a játékukat. Panda pedig örömmel hozta ki a különböző tárgyakat, főleg, hogy utána meg lett dicsérve. A legnagyobb kihívás talán az volt, mikor a meredek résznél egy félig víz alatt levő frizbit kellett kihozni, ami elég messze volt. Második nekifutásra találta meg egy kis bíztatással, és büszkén kihozta. A játék tulajdonosai nagyon megköszönték a segítséget, és meg büszke voltam  akis dilinyósomra, hogy ez is sikerült neki. (Erről van is egy kép, mikor beküldöm érte. ) A pancsolás vége fele megérkezett egy kutyasulis társunk, aki egyben a vizsgatársunk volt, így maradtunk még egy kicsit és frizbiztünk velük a füves területen illetve a vízbe is dobáltuk nekik. Nagyon élveztük megint a strandot, rengeteg kép készült és új ismeretségekre tettünk szert.
Én már eleget meséltem, a hangulatról pedig árulkodjanak a képek (3an csináltuk őket, köszönet érte Gabrielnek és Daninak): Kutyastrand 2. felvonás