Editéknél tegnap2012.10.07. 13:04, Alina
Sziasztok!
Megjöttem a tegnapi nap beszámolójával. Tudomásomra jutott, hogy Eszti megy Editékhez, így odatelefonáltam, hogy esetleg mehetnénk-e mi is. Szerencsére igen-t mondott Edit, így délután megindultunk hozzájuk. Útközben találkoztunk Esztiékkel, és együtt mentünk bandázni. Nagy futkározás volt, játszottak és kegyetlenül nehéz volt őket fényképezni, mert mindig kiszaladtak a képből. Mikor a rohangálás alábbmaradt mentünk csúszdázni is egy kicsit. Shadow nagyon élvezte, ő most találkozott vele másodjára. Később kihoztuk a kúszót, amit a kicsik birtokba is vettek. Nekik feltétlenül ott kellett játszani. Esztiék nem maradtak sokáig, elmentek sétálni Adriékkal. Edit kihozta nekünk a palánkot, amin fárasztottuk, illetve gyakoroltattuk a kutyusokat. Született belőle pár jó kép is. :) Krona a kis munkaőrölt ebem az istenért nem állt volna le, mindig ő akart mászni. Shad-nak is nagyon megtetszett a dolog, de neki még van mit finomítani a technikáján, mert ő nekiugrott a palánknak többnyire, úgy pedig felborul. Az én csapatomból Panda volt a legügyesebb, ő könnyen vette az akadályt, nem okozott neki gondot semmilyen helyzetben a palánk. A nagy játék és a gyakorlások után bementünk megnézni a tápokat a neten, mert akarok Kronának majd venni. Közben valahogy szó esett a sok kupáról és a champion címekről, amiket a kutyusaival nyert Edit. Megmutatta a kutyusairól készült régi képeket és az összes címet amit megnyertek. Remélem Kronával mi is eljutunk erre a szintre.
Aki kíváncsi a képekre az itt tekintheti meg: >>KATT<<
|