Szöcske gazdát keres!2013.01.12. 08:04, Alina
Sziasztok!
Mint ahogy az várható volt, a mai cikkem is kapcsolódni fog a Makón történtekhez. Bár ez most nem közvetlen arról szól, inkább az egyik kis védencünkről.
A sors úgy hozta, hogy Szöcske került hozzám, pedig eleinte úgy volt, hogy a staffit hozom. A hazafele utunk elég érdekesen zajlott, nem tudtam lefogni, egy pillanatra sem állt meg, ezért átadtam eme nemes feladatot, hogy fogják le. Amint hazaértünk elengedtük az udvaron. Félve nézett körbe, látszott rajta, hogy azt sem tudta, hol van, kik vagyunk és mit akarunk. A saját kutyáim a szobába őrjöngtek, amint megérezték a jövevényt. Az udvaron van egy két részre osztott kis vályog házikó, ami régen csirkeólként szolgálhatott. Az egyik felébe került albérletbe Szöcsi, mert oda be is lehetett csukni estére, meg mikor nem vagyok itthon, a biztonság kedvéért. Ez tökéletesen működött egészen tegnapig. Mert hát ugye a kis drágának nem tetszett, hogy z a három nagy szamár bemehet a házba, ő meg nem, és nekiállt vonyítani, amit a szomszédok nem értékeltek túlságosan, ezért kiültem hozzá. Gondoltam, hogy majd ott alszok kinn vele. De gyorsan rá kellet jönnöm, hogy hideg lesz az úgy, így inkább behoztam őt is. Mivel még nem volt lehetőségem kozmetikushoz vinni, hogy fürdesse meg, vágja le a körmeit, stb így nem jöhetett fel az ágyra, ezért egyik ebet se engedtem fel. De hát neki persze, hogy fel kellet ugrálni amint lefeküdtem, így szinte az egész estém azzal telt, hogy lepakolásztam az ágyról.
Akkor most mesélek kicsit a természetéről is. Nagyon kedves kutyus, kis hiperaktív. A többi kutyával jól kijön, bár eleinte bizonytalan. A süniket így ketrecen keresztül nem bántotta, bár érdeklődött irántuk. Gyerekkel nem teszteltük, de amilyen játékos, kedves kutyus, biztos vagyok benne, hogy gyerekkel nem lenne probléma. Több állatra nem teszteltük, mert lehetőség nem volt rá. A macskák nem mernek az udvarba jönni, mert a kutyáim kivégzik, amint meglátják. Ha valaki szeretne komolyabban foglalkozni vele, akkor az agilityt merem ajánlani. Kipróbáltam vele az akadályok ugrását, és nagyo ügyes volt, csak egyszer kellet megmutatnom, hogy mit kell csinálnia, utána már ment magától is.
Szerető gazdiját várja itt nálunk, amíg itt van igyekszek megtanítani neki mindent, amire szüksége lehet, vagy amit sikerül.
Többi kép róla: >>ITT<<
|