Halihó Mindenki! Mivel anya borzalmasan lusta, meg mérges is, így mancsomba vettem a dolgokat és mesélek én nektek. Ma hajnalban rossz fát tettünk a tűzre, így most ránk se néz, ezért nem zavarja, hogy ideültem. Kicsit szétbombáztuk a konyhát, de akkor még jó ötletnek tűnt kiborítani a szemetest, megenni a mai napra nasinak szánt maradékunkat, a kenyeret meg Tequila kajáját. Persze aztán lett nemulass mikor rájöttek, hogy mit is csináltunk... Most meg itt haragszik nekem és nem simogat meg játszik, pedig tényleg megbántuk már. Mióta idekerültem rendesen felforgattam az életüket, de hát még gyerek vagyok, foghatjuk erre. És különben is, mi az, hogy sáros lábbal nem ugrálunk fel az ágyra? Mikor idekerültem kissé meggyűlt a bajom az ágyramászással, a hátsó felem nem igazán akart velem tartani, meg hát túl nagynak is bizonyult, de már izmos a combom és fel tudok ugrani, akkor miért ne tenném? Na meg nem pakolhatok. De hát ha rossz helyre rakja a dolgokat akkor mit csináljak, ég bennem a vágy, hogy a helyére tegyem... De neki semmi sem tetszik... Most meg még itt van ez is, hogy csak ritkán enged be a szobába és nem alhatunk benn, mert történt este némi baleset és nem volt már rá időnk, hogy szóljunk. De nem én voltam ám, én aranyos vagyok, én nem hagyok ajándékcsomagot a padlón. Na mindegy. Kint is van jó kis helyünk, puha ágyon fekszünk, de anya nincs itt velünk, és bár apa elég szigorú, azért jó ha ő is ott van. Attól, hogy most haragszanak nem rossz kétlábúak ám, anya többnyire kivéd mindig, apa is szeret, szoktak mindketten simogatni, de az a néni aki még itt van, ő nem kifejezetten szeret minket. Elvileg azért mert rosszak vagyunk. Bezzeg a Tequila. Amit ő csinál azt is ránk fogja. Mert az a kis görcs egy szent. Pedig állandóan harapdál és kötöszködik, de ha rászólunk mindjárt szalad ki és megvédi a kiskutyáját. Olyankor Shadow többnyire megsértődik és gyorsan szétszed valamit. Ezt a viselkedést nem igazán értem, de ő tudja, nekem aztán mindegy.
Amúgy engem itt a faluban mindenki szeret. Akárhova megyünk mindig engem simogatnak, tátognak ott nekem. Jó lenne érteni, hogy olyankor mit akarnak. Anya és Apa is szokott tátogni, de azt sem értem. Fura szerzetek az már biztos. Tegnap voltunk biviglizni anyával, megálltunk egy hatalmas épület előtt, ahova anya egyedül ment be, én meg nem értettem, hogy minek hagy itt kinn. Már kezdtem azt hinni, hogy nem kellek neki, mert rosszalkodok, és azért hagy itt, de nagy gondolkodásomban megzavart két lány, akik elkezdtek simogatni. Kicsit enyhült a rosszkedvem, de azért még anyát akartam. Mikor végre kijött a nyákába ugrottam, és akkor láttam meg, hogy mennyi finomság van nála. Egyből nem volt érdekes a simogatás, csak a kaját akartam. De pechemre belerakta a kosárba és megfogta a pórázom. Ebből se lett nasi, de tudtam, közeleg a vacsi ideje... 
Annyira belejöttem itt a mesélésbe, hogy elfelejtettem megköszönni Balázsnak, Erának meg a többieknek, hogy vigyáztak rám, és szereztek nekem családot. Tudom, hogy ezt olvasni fogják, mert figyelik, hogy mi történik velem, így ezúton kérném meg őket, hogy javítsák már meg anyát, hogy ne haragudjon. Sétálni akarok menni, és akarom, hogy fényképezzen, mert olyan aranyos fejet tudok vágni, hogy mindenkinek jobb kedve lesz. De ezeket nehéz anélkül, hogy rámnézne, és nagyon bánt is a dolog, szóval.. na lécci... 
A többi olvasómnak meg azt üzenem, hogy mutassák meg a blogot az ismerőseiknek, hogy láthassák a kétlábúak, hogy attól, hogy egy kutya akár süket, akár vak, még ugyanúgy teljes életet élhet. Csak egy szerető családra van szüksége. 
Mostmár egyre többet harapdálom majd a többieket, hogy ők is írjanak, meg anya is, így újra lesz itt élet, szóval lehet jönni olvasgatni. :)