Ahogy közeledünk a karácsony fele egyre több emlék tör felszínre a régi időszakról, és ilyenkor mégjobban hálás vagyok a gazdinak, hogy megmentette az életem. Minden kölöyk úgy képzeli, hogy az a karácsony nevű dolog az jó, békében boldogságban a gazdikkal kell játszani olyankor. Már akinek megadatik. Nekem egy idős kutyus mesélte, hogy milyennek is kellene lennie a karácsonynak. Elmesélte, hogy ő pont karácsonykor került a családhoz, ő volt az egyik ajándék. Egész végig játszottak, bent aludt a melegben, ha elment mellette valaki mindíg megsimogatták. Pár hét telt el, rengeteget nőtt, és így kikerült a házból az udvarra. Volt szép kutyaháza, foglalkoztak vele ha kinnvoltak, de ő mégis visszavágyott be a családhoz. Nem kellett sok idő, hogy megszokja az új helyzetet, de emlékeiben ott volt a lakásban töltött időszak. Eljött a következő karácsony, meg a következő, meg a következő, és még egy pár. Egész pontosan 9 karácsonyt töltött egyedül az udvaron, mindig felidézve az első karácsonyt. Ahogy idősödött egyre kevesebbet foglalkoztak vele. Egy nap autóba szálltak, ismeretlen helyek felé mentek, majd megálltak, őt kirakták a kocsiból és elhajtottak. Nem sokkal karácsony előtt. Egyedül bóklászott a hidegben, megtört lélekkel, autók között cikázva. Karácsonykor mindenki vidáman a meleg házban ünnepelt, ő pedig egy fa alatt kucorgott megtörten. Nem tudni hány napot tölthetett így, míg végül megfogták és beszállították a menhelyre. Legalább fedél volt a feje felett és etették. Minden napját meséléssel töltötte. Hol a családjáról, hol az utcán töltött időszakról, és karácsony előtt az első karácsonyáról. Ő már egy éve bent volt, mikor én és a tesóim bekerültünk. Emlékszem, nem sokkal karácsony előtt. Rosszkedvűek voltunk, féltünk, fáztunk, de leginkább össze voltunk zavarodva. Ő minden nap mesélt nekünk, elmesélte milyen itt a menhelyen, hogy vannak akik gazdihoz kerülnek, csak a megfelelő időpontot kell megvárni, hogy eljöjjön a csodája. Reménykedtem, hogy karácsonyra lesz egy csodám, és én is boldogan egy családdal tölthetem az elsőt. Hiába vártam az új gazdit, értem senki sem jött. Ott maradtam karácsonyra az öreg kutyus történeiteit hallgatni. Panaszos sírásomtól zengett az egész menhely, de még így se jött a csodám. Borzalmasan csalódott voltam, nem volt semmi kedvem tovább ehhez az élet nevű dologhoz, ha egy menhelyen kell leéljem. Teltek a napok, nem nagyon volt kedvem már enni se, már csak az öreg kutyus bíztatása tartott életben.  Január 13-án érkezett meg a csodám a gazdi személyében. Rengeteget játszottam vele, sétáltunk és mindenféle marhaságot megtanultam amit kért, és örömmel végeztem el neki. Gyorsan eltelt az év, közeledtünk a karácsonyhoz. Borzalmasan vártam, hogy az első igazi karácsonyom, hogy fog alakulni. Hát nem olyan volt, mint ahogy elképzeltem. Nem volt nagy fa, amiről cincálni lehet a bogyókat, amit az öreg mesélt. Egy kicsi f volt, az se igazi, és egy olyan szobába ahova nem nagyon mehettem be. De aznap igen. Nekem is volt alatta játék, meg rágcsálnivaló is. Miután mindenki megkapta az ajándékát bementünk a gazdival a szobánkba, bebújtunk a takaró alá, én hozzásimúltam, és úgy néztük együtt a tv-t. Voltunk sétálni is, jót játszottunk a hóban, mindketten tiszta vizesek lettünk, aztán  jött a fürdés, és ismét a pihenés az ágyikóban. Lehet, hogy nem olyan volt, mint ahogy elképzeltem, de nekem így volt tökéletes. Remélem minden menhelyi kutyus megtapasztalja, milyen érzés az új gazdival együtt karácsonyozni. Kedves gazdijelöltek, most hozzátok szólnék. Fogadjatok örökbe egy hánytatott sorsú kutyust, mentsétek meg az életét, legyen az első közös karácsony a legboldogab napotok. Ő mindig emlékezni fog rá, és meg is fogja hálálni.