Csókolom Nénik és Bácsik!
Hope vagyok, egy fél év körüli malinois keverék leányzó. Annyira meg voltam ijedve, hogy nem is tudom hogyan kerültem egy ritkán látogatott földesút menti árok átfolyójába. Ijedtségem mégjobban nőtt, mikor 6 vérben forgó szemű fenevad bejött hozzám, ráadásul mindkét menekülő utamat elzárták. Aztán jött ám a visítozás, ugyanis azok bökdöstek meg taszigáltak, én meg hiába ordítottam ész nélkül, hogy menjenek már innen, csak nem hagytak. Mikor nagy ordibálások közepette megérkezett két kétlábú, nagynehezen kimentek, békénhagytak, de akkor már halálra voltam rémülve. Nem volt elég ez a sok fenevad, még az egyik kétlábú is bemászott és nekiállt kifele huzigálni. Rettegtem tőle, de teljesen megbénultam a félelmtől, így nem tudtam semmit se csinálni. Az ölébe vett, kiabált még egy sort, felmadzagolták a fenevadakat és elindultunk. Valahova. Nem tudom hova. Bevittek egy meleg helyre, gügyögtek ott nekem, meg simogattak. Na az jó volt. Tetszett. Kiszedték az undok szúrós izéket a bundámból. Az is tetszett. Mostmár nem szúr. Az nem volt jó mikor a sebeimet piszkálta. Azt hagyja békén. Bár kedvesek voltak, még mindig féltem. Nem telt el sok idő, de jött egy nagyhangú, borzalmasan nagy kétlábú, akitől rendesen összecsináltam magam. Valami kütyüt nyomkodott a nyakamhoz, és azt mondta nincsen csipszem. Nincs hát. Minek az? Azt se tudom az mi, akkor meg nem kell. Azt mondogatják, hogy szép vagyok. Ezt tudom, de akkor is félek. A kedves hangú, aki kihuzigált, nevezzük csak maminak. A mamit lehet, hogy szeretem, de lehet csak a hangját. Na mindegy, a lényeg, hogy valamit ott matatott meg magyarázott nekem. Megnyugtató volt a hangja, de még mindig nagyobb volt az ijedtségem. Kaptam enni. De nem kellet, csak a mami kezéből, aztán öntött még rá tejet, azt már megittam a tálkából. Finom volt. Körbenéztem a helységben, amit konyhának hívott a mami. Nehezen ment a lépkedés, de azért ment. Leült a földre, távolabb tőlem, és nézett. Gondoltam megnézem miért néz, így odamentem. Akkor megint simogatni kezdett, én lekucorodtam mellé, és elaludtam. Nem akarok már rosszról álmodni, az új családomról akarok, amiről a mami mesélt, mert azt ígérte, hogy nekem is lesz olyan, és szeretni fognak, és nem bánt senki. És én hiszek neki. Hinni akarok. De akár maradhatnék itt is, de a fenevadak ittvannak, hallom őket, de nem látom. Nem jöhetnek ide hozzám, azt mondták. Szóval új család. Lennél te az új családom? Vagy valaki? Jön ez a karácsony dolog, és én családot kérek karácsonyra, jó? Hoztok nekem?