Rengeteg kutyamenhely van az ország minden táján, hiszen szükség is van rájuk. A kóbor macskákat is befogdossák, és próbálnak nekik új gazdit találni. Persze egyik sem könnyű feladat. Egy menhely általában az önkéntesek munkájából és az adományokból képes fennmaradni. Így is eléggé túlzsúfoltak a telepek, és kevés az örökbefogadás. Az ottani koszt nem mondható éppen a legjobbnak, de jobb mint az éhenhalás. Ott bekerített területen vannak az állatok, ahol vigyáznak rájuk, és foglalkoznak velük. Persze nem sok a törődés, de napi pár perc is sokat jelent nekik.

Általában ha menhelyről választunk kutyát vagy macskát, akkor ajánlanak orvost, ahol abból a menhelyből örökbefogadott kiskedvencek kedvezményben részesülnek. Az állat hazavitelekor viszont valamennyit kell fizetni adományba, viszont már oltásokkal, van amelyik ivartalanítva kerül az új gazdihoz. Beteg állatot sosem engednek elvinni, csak olyat, aminek megvannak az oltásai, és egészséges. A viselkedési problémáira pedig felhívják a figyelmet. A következő lakhelyéröl is mindent meg akarnak tudni, és ha úgy látják, hogy nem oda illő, akkor ajánlanak egy másikat, persze ha a gazdijelölt mégis őt szeretné, akkor odaadják.

A menhelyről örökbefogadott állatok majd' megvesznek egy simogatásért, és ha végre megkapják, nem is tudnak betelni vele. Amíg a menhelyen vannak, minden este úgy hajtják álomra a fejüket, hogy majd holnap, holnap jön értem valaki, nekem is lesz családom. Sokszor csalódnak, míg végül egy szép napon ismét ki nem nyílik az ajtó, léptek közelednek, majd egy ember megáll előttük, mosolyogva mutogat és igen, végre az ő ajtjuk nyílik, pórázt tesznek rá, vagy épp ölbe veszik és viszik az új élete felé. A szerencsések gazdihoz kerülnek, de vannak olyanok is, akik ott élik le életük hátralevő részét szomorúan, reménykedve és végül már elkeseredetten.