Könnyű megfeledkezni arról, hogy a kutyák viselkedését nem tudjuk úgy lefordítani, mint azt tesszük emberi viselkedés esetében. Habár mindnyájan arckifejezésekkel, testtartásokkal és mozdulatokkal, valamint hangokkal kommunikálunk, cselekedeteink a használt nyelvtől függően mégis eltérő jelentést hordoznak. Például gyakran értelmezzük egy kutya „bűnös” voltának bizonyítékaként azt, hogy szemeit elfordítja, vagy elsettenkedik tőlünk, amikor hazajövünk, hogy aztán darabokra szaggatva találjuk meg alvópárnáit. Azonban ami az ebet illeti, a rágás a kutyafélék viselkedésének teljesen természetes része. Fogalma sincs arról, hogy bármi rosszat követett volna el, úgyhogy testbeszéde sem utal arra, hogy elismerné bűnösségét. Az emberek szégyent érezve lehajtják fejüket, amikor pedig zavarban vannak, elfordítják a fejüket. Kedvenceink nem így tesznek. Csupán a mi szemünkben tűnnek bűnösnek, mivel félreértelmeztük nyelvüket, amely ez esetben nem bűnösséget közvetít, hanem behódolást – gazdájuk dühös vagy csalódott hanglejtésére vagy testbeszédére adott reakcióként. A kutya „bűnös pillantásának” semmi köze sincs a szétrágott párnákhoz. Csak mi hisszük azt, hogy ez így van, amikor testbeszédét emberiként értelmezzük, elfeledkezve arról, hogy a kutyafélék másként kommunikálnak. Hasonló eset az, amikor a házban szükségét végző eb ezzel addig vár, míg távollét után végre besétálunk az ajtón. Ezt gyakran tekintik szándékos viselkedésnek, noha a kutyák ezt nem rosszindulatból teszik, és nem is azért vizelnek oda, amikor meglátnak minket, hogy nemtetszésüknek adjanak hangot, amiért egyedül hagytuk őket. Kedvenceink nem így gondolkoznak. A kutyafélék világában a hátra hemperedés és a vizelés hódolatot fejez ki, és annak a falkabeli viselkedési szótárnak része, amelyet kölyökként sajátított el. Az eb egyszerűen alávetettségét mutatja, minket ismerve el kutya-ember falkája domináns tagjának. A kutyafélék szótárának megértése híján nem mindig jövünk rá arra, hogy mit is közöl velünk, és ezeket a kutya-üzeneteket túlontúl gyakran értelmezzük saját –nagyon is eltérő- nyelvünk szerint. Emberi válaszokat és indítékokat tulajdonítunk kedvenceinknek, és ezek a vélemények – melyek szerint egy eb úgy cselekszik, akárcsak mi – hozzájárulnak a félreértésekhez, amelyek elkerülhetőek lennének, ha emlékeznénk rá: a kutyák kutyák, és nem hozzánk hasonlóan éreznek és reagálnak.