Sziasztok!
Olyan jót aludtam ma, de korán kellet kelnem, vagy legalábbis a többiek előtt, ugyanis anya azt mondta, hogy egy nap csak egy valaki írhat ide, és csak egyszer. Mekkora hülyeség ez már? És most ezért nem alhatok. Na mindegy is.
Tegnap Ralfi átjött kicsit szaladgálni, és ahogy berohant a kapun felkavarta a hangulatot, meg a port is. Én nem különösebben rajongok érte, néha játszok vele, de többnyire elzavarom. Szerencsémre anya behívott virslis kiflit sütni. Mindig engem hív ilyenkor, mert én tudok viselkedni, nem vagyok láb alatt, és aktívan figyelem, így gyorsabban halad. Ilyenkor mindig szokott ez-az leesni az asztalról, ezért is nem hisztizek érte. Szaladgáltunk a hozzávalókért egyik szekrénytöl a másikig, a nagyrészét amit odavittünk egy tálba öntögette, de volt amit a "vigyázz mert süt"-re rakott, és mikor már elég ideje volt rajta arréb álltam, hogy a fejemre ne borítsa. Még oda is elkisértem, ahova a király is egyedül jár, hogy lássa, ő jobb mint egy király. Mikor már minden ész volt, csak sütni kellett kikéreckedtem pisilni, és aztán kintről figyeltem az eseményeket, mert a "ne szagolgasd mert megsüt" akcióba lépett. Nem sok idő telt el mikor anya elkezdett kiabálni, felsorolta az összes ősét mindennek ami a közelében volt és csapkodott is. Apa kijött egy olyan izéért, mint ami a tetőn is van, aztán eltakarította és végül bevitte anyának. Itt már kíváncsi lettem, mert ilyet eddig nem csináltak. Hát akkor még milyet néztem, mikor azt is berakták sülni. Na mindegy, ők tudják. Kis idő elteltével ismét megnyílt az ég, elszállt egy két k*rva any*d,amiből még a laikus is érezheti, hogy valami nincs rendben, tehát anya megint hangosan szidott mindent és mindenkit. Ezt még egy párszor eljátszotta, a végén pedig kiderült, hogy csak annyi volt a baja, hogy leégett az alja a sütő miatt. Na és akkor mivan? Anya lekapcsolta a fényt, és hazavitte Ralfit, mi már akkor tudtuk, hogy a vacsi jön, és már be is szaladtunk a szobába, hogy figyeljük amint kiossza a tálakba. A sok kis pisis rohangált össze-vissza, és úgy ettek, mint valmi disznók. Sedi úgy csámcsog, hogy a falu másik végén is hallják, na meg lehet, hogy oda is szóródik a kajából, meg folyik a nyála össze-vissza, szóval nem éppen egy szívderítő látvány. Én, mint a legidősebb, mondhatok véleményt róluk, főleg, hogy én vagyok itt régebb óta. Először Krona került ide, még kölyök volt, és aranyos. Persze csak addig, míg rá nem jöttem, hogy marad is. De azért kölyöknek még elviselhető volt. Mostmár egy agresszív majom, hisztizik, ha nem az van amit ő akar, és ilyenkor harap. Nem kifejezetten szeretem mostmár. Alig, hogy megszoktam a kis vakarcsot, anyának feltétlenül szükséges volt még egy kutyát idehozni. Shadow büdi is,állandóan ereget és büfög, malac módjára viselkedik, odapisil mindenhova és még irígy is. Na meg amilyen hisztit lever, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja... mint valami 3 hónapos kiskölyök. Na de mindegy. Elfogadtam, oké, de gondoltam elegen vagyunk már ennyien. Erre hozza anyjának a kis görcsöt (Tequilát). Azt le nem lehet lőni, állandóan harapdál meg rohangál, már néha a hócipőm is tele van vele. Főleg, hogy mindig kivédik, mert, hogy ő kicsi. Mondjuk anya nem védi, csak anya anyja. Úgyéreztem ő volt az utolsó csepp a pohárban, ha jön még egy kutya én világnak megyek. És már indulhattam volna nemsokára, mert akkor hozták Zorkát. Jó, vele nincsen úgy bajom, engem békénhagy, a görcsöt meg lefoglalja. De baromi idegesítő tud lenni, ha háttal van és hiába ugatok neki, nem hallja. Mondjuk erről nem ő tehet, hanem az idióta emberek, de mindegy is. Vicces jószág egyébként, annyi ötlete van, hogy hogyan rosszalkodjunk, csak van aminek nincs jó vége, pl. a konyhás balhé... De legalább van még valai aki jön velem őzet és nyuszit kergetni.
Így a mesém végére érve egy valamit szeretnék kérni az emberektől. Művelt, vizsgás kutya vagyok, így legalább engem hallgassanak meg. Tudom, aranyosak a kiskutyák, de ne adjanak életet olyanoknak, akiknek nem biztos a helye. De a jelenlegi helyzetben igazából nem sok szükséges alom lenne, mert annyi kölyök van kidobva, aki csak egy új esélyre vár. Én is így kezdtem, egy voltam csak a sok közül. Nincs is rosszabb annál, ha a rács mögül várod, hogy valaki téged válasszon. A kiskutyákt hagyjuk a tenyésztőkre, nem kell mindenkinek potyogtatni a kölyköket. Ez mindenkinek jobb. Nekem is, mert nem szeretnék még 2-3 tesót magam mellé. Tehát mielőtt almot szeretnél, gondold át megéri-e, gondolj a menhelyen levő, altatásra váró kutyusokra.

Halihó Mindenki! Mivel anya borzalmasan lusta, meg mérges is, így mancsomba vettem a dolgokat és mesélek én nektek. Ma hajnalban rossz fát tettünk a tűzre, így most ránk se néz, ezért nem zavarja, hogy ideültem. Kicsit szétbombáztuk a konyhát, de akkor még jó ötletnek tűnt kiborítani a szemetest, megenni a mai napra nasinak szánt maradékunkat, a kenyeret meg Tequila kajáját. Persze aztán lett nemulass mikor rájöttek, hogy mit is csináltunk... Most meg itt haragszik nekem és nem simogat meg játszik, pedig tényleg megbántuk már. Mióta idekerültem rendesen felforgattam az életüket, de hát még gyerek vagyok, foghatjuk erre. És különben is, mi az, hogy sáros lábbal nem ugrálunk fel az ágyra? Mikor idekerültem kissé meggyűlt a bajom az ágyramászással, a hátsó felem nem igazán akart velem tartani, meg hát túl nagynak is bizonyult, de már izmos a combom és fel tudok ugrani, akkor miért ne tenném? Na meg nem pakolhatok. De hát ha rossz helyre rakja a dolgokat akkor mit csináljak, ég bennem a vágy, hogy a helyére tegyem... De neki semmi sem tetszik... Most meg még itt van ez is, hogy csak ritkán enged be a szobába és nem alhatunk benn, mert történt este némi baleset és nem volt már rá időnk, hogy szóljunk. De nem én voltam ám, én aranyos vagyok, én nem hagyok ajándékcsomagot a padlón. Na mindegy. Kint is van jó kis helyünk, puha ágyon fekszünk, de anya nincs itt velünk, és bár apa elég szigorú, azért jó ha ő is ott van. Attól, hogy most haragszanak nem rossz kétlábúak ám, anya többnyire kivéd mindig, apa is szeret, szoktak mindketten simogatni, de az a néni aki még itt van, ő nem kifejezetten szeret minket. Elvileg azért mert rosszak vagyunk. Bezzeg a Tequila. Amit ő csinál azt is ránk fogja. Mert az a kis görcs egy szent. Pedig állandóan harapdál és kötöszködik, de ha rászólunk mindjárt szalad ki és megvédi a kiskutyáját. Olyankor Shadow többnyire megsértődik és gyorsan szétszed valamit. Ezt a viselkedést nem igazán értem, de ő tudja, nekem aztán mindegy.
Amúgy engem itt a faluban mindenki szeret. Akárhova megyünk mindig engem simogatnak, tátognak ott nekem. Jó lenne érteni, hogy olyankor mit akarnak. Anya és Apa is szokott tátogni, de azt sem értem. Fura szerzetek az már biztos. Tegnap voltunk biviglizni anyával, megálltunk egy hatalmas épület előtt, ahova anya egyedül ment be, én meg nem értettem, hogy minek hagy itt kinn. Már kezdtem azt hinni, hogy nem kellek neki, mert rosszalkodok, és azért hagy itt, de nagy gondolkodásomban megzavart két lány, akik elkezdtek simogatni. Kicsit enyhült a rosszkedvem, de azért még anyát akartam. Mikor végre kijött a nyákába ugrottam, és akkor láttam meg, hogy mennyi finomság van nála. Egyből nem volt érdekes a simogatás, csak a kaját akartam. De pechemre belerakta a kosárba és megfogta a pórázom. Ebből se lett nasi, de tudtam, közeleg a vacsi ideje... 
Annyira belejöttem itt a mesélésbe, hogy elfelejtettem megköszönni Balázsnak, Erának meg a többieknek, hogy vigyáztak rám, és szereztek nekem családot. Tudom, hogy ezt olvasni fogják, mert figyelik, hogy mi történik velem, így ezúton kérném meg őket, hogy javítsák már meg anyát, hogy ne haragudjon. Sétálni akarok menni, és akarom, hogy fényképezzen, mert olyan aranyos fejet tudok vágni, hogy mindenkinek jobb kedve lesz. De ezeket nehéz anélkül, hogy rámnézne, és nagyon bánt is a dolog, szóval.. na lécci... 
A többi olvasómnak meg azt üzenem, hogy mutassák meg a blogot az ismerőseiknek, hogy láthassák a kétlábúak, hogy attól, hogy egy kutya akár süket, akár vak, még ugyanúgy teljes életet élhet. Csak egy szerető családra van szüksége. 
Mostmár egyre többet harapdálom majd a többieket, hogy ők is írjanak, meg anya is, így újra lesz itt élet, szóval lehet jönni olvasgatni. :) 

Sziasztok!
A régebbi olvasóink már ismerik Maratont, de az újaknak most bemutatnám. Őt a Tappancs Alapítványtól fogadtuk örökbe. Ő egy állítólag husky-németjuhász-amstaff keverék kan, aki már a menhelyen golyótlan lett... :) Rengeteget szökött, én meg kergettem, kerestettem. Lehetetlen küldetés volt megnevelni, és tisztában voltam vele, hogy soha nem fogom tudni elengedni. Sétálni azért jártunk, de csak pórázon. Szombaton úgy döntöttünk, hogy Maratont is magunkkal visszük pancsolni, majd összekötjük a pórázokat és úgy belemehet a vízbe. Meg is próbáltuk, de megsajnáltam szegényt, mert ment volna, de én meg nem akartam beleesni. A következő ötlet az volt, hogy összekötjük Sedikével, és mivel ő behívható, majd ő visszahozza. Ez sem volt túl jó ötlet, ugyanis folyamatosan rántgatták egymást, még véletlenül se akartak egy irányba menni. Még úgy összekötve kipróbáltam, hogy szóltam neki, ha jött kaja... nagyon sokat agyaltam, hogy vajon elengedjem-e, visszajön-e... Vettem egy nagy levegőt, és lecsatoltam róla a pórázt. Először ott elszaglászódott, meg pancsolt, de aztán kilőtt, és beszaladt az erdőbe. Fél szívroham megvolt, elkezdtem pánikolni. Ha Ákos nem lett volna ott elkezdtem volna rohangálni a kutya után. Kimentem az ösvényre, vártam, hogy jön-e. Mikor megláttam elkezdtem csalogatni, majd levezettem oda, ahol pancsoltunk. Nem kötöttem meg, de nagyon figyeltem, hogy a partról ne menjen el. Amikor hívtam, első szóra jött, ha kértem leült, lefeküdt meg játszott a többiekkel. Jó volt látni, hogy ennyire jól érzi magát, és egy igazi élmény volt, hogy elengedhettem végre. Mikor elindultunk vissza megkötöttem. Nem mertem még az erdőbe úgy sétálni, hogy el van engedve. Ez is nagy előrelépés volt, nem kívánok tőle sokat, így is nagyon büszke voltam rá. 

Sziasztok!
Épségben hazaértünk, mindenkinek megvan mindene, én szokás szerint lesérültem, de gondolom ezen már senki sem lepődik meg. :) Rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk, ezért külön-külön fogok beszámolni róluk, nem akarok semmit sem kihagyni, és összevissza sem akarom. Tehát akkor szépen sorban, kezdjünk a várakozásnál. :)
Már korán reggel nekiálltam bepakolni a táskába, mindent 6x ellenőriztem, hogy megvan-e, Ákost meg nyaggattam, hogy pakoljonmár. :D Mikor végre összepakolt és áthozta Ralfit is, akkor éreztem késznek magunkat, és már alig vártam az indulást. Úgy volt, hogy délre jönnek értünk, de úgy alakult, hogy egy órás csúszással tudtunk indulni. Bepakoltuk az öt fenevadat a kocsiba, aztán indulás :) Zorka egész úton nyáladzott, de olyan szinten, hogy a csomagtér úszott tőle. Khmm... gondolom nagyon örült nekünk a fuvaros. :D Mikor végre odaértünk kicsit aggódni kezdtem, hogy miként fognak reagálni Maratonék a két újoncra. (ők Zorkával meg Ralfival nem találkoztak még) Furcsa módon zökkenőmentesen ment az ismerkedés, de Shad meg Maraton között akadtak nézeteltérések. Szerencsére csak egyszer mentek egymásnak, többször nem volt rá példa, de jobb lett volna, ha ezt is ki tudjuk küszöbölni. Meg se melegedett a szék a seggünk alatt, már indultunk is sétálni. A túraútvonalra mentünk, ahol le lehet menni a tiszához. Úgy gondoltuk, hogy pancsolunk egyet, aztán átmegyünk Kecskésre bandázni. Pandáék már tudták nagyon jól, hogy hova megyünk, egész úton rohantak, húztak, hogy haladjak már. :) Mikor végre el lettek engedve kilőttek, össze-vissza rohangáltak előttünk, majd mikor már elég közel voltunk az ösvényhez berohantak az erdőbe és már szaladtak is a pancsolóhely felé. Még oda sem értünk, de már hallottuk, hogy csobbannak a gyerekek. :) Mindenki belement magától a vízbe, egyedül Panda hisztizett, szokás szerint. Ha dobtam be neki valamit, csak akkor ment utána, ha Sedi nem indult el érte. Tehát a szokásos történet, gondolom nem kell senkinek sem bemutatni. :) Én a nagy eszemmel kitaláltam, hogy majd bedobom a vízbe, hogy ne hisztizzen itt nekem. Felkaptam, odavittem a vízhez, majd jól meglendítettem, bedobtam, és azzal a lendülettel én is hasraestem. Mindenre gondoltam mielőtt bedobtam, csak arra nem, hogy a sár az csúszik, és el fogok esni. Elég bénán sikerült esnem, borzalmasan fájt a vállam, és a mai napig nem múlt el, pedig pont ma egy hete, hogy történt. Mivel belehasaltam a sárba, így muszáj volt belemennem a vízbe, hogy ne úgy nézzek már ki, mint valami hajléktalan. A borulásom után nem sokkal kitaláltuk, hogy akkor induljunk át Kecskésre bandázni... A kikötőig el is jutottunk, de találkoztunk egy német vizslával, és így ottmradtunk vele pancsolni, meg szaladgálni. Hulla fáradtan, sebesülten tértünk haza. A kutyáknak nem kellett sokáig kínálgatni a kaját, egyből rávetették magukat. Egyedül Ralfi finnyáskodott, esze ágában sem volt megenni. Ő aznap este éhes maradt, Krona pedig nagyon jól lakott, mert az ő adagját is megette :) Akkor először volt olyan, hogy az összes kutya velünk alszik. :)  Szépen elhelyezkedtek a szivacson, aztán pedig versenythorkoltak... :) 
Az első nap gyorsan véget ért, észbe se kaptam és már sötét volt. :) Ez a nap nem volt valami izgalmas, leszámítva a hasalásom, amit mindenki megmosolygott aki hallotta... :) de mégis volt egy varázsa :) Mára ennyi a beszámolóból, hagyni kell későbbre is... :)

Sziasztok!
Ma délutántól Szegeden leszünk vasárnapig. Akinek van kedve velünk sétálni az hívjon ezen a számon: 70/6200977 vagy 20/4315893 és egyeztetünk :) Internet közelben nem leszek, így csak telefonon tudtok elérni :)